Quantcast
Channel: jóban rosszban – 24.hu
Viewing all 86 articles
Browse latest View live

Babát vár a Jóban Rosszban színésznője, Juhász Adrienn

0
0

A Jóban Rosszban sorozatban Elvira nővért alakító Juhász Adrienn kisbabát vár, 15 hetes terhes.

“Az első három hónapot azért érdemes megvárni a bejelentéssel, mert a legtöbb vetélés ilyenkor történik. Ha nem is babonából, de addig nem akartuk elárulni, amíg az összes vizsgálaton át nem esünk. Már megvan minden eredmény, a nemét is tudjuk, így eljött az ideje, hogy szélesebb körben tudomást szerezzenek róla”

– mondta a színésznő, akit már minden ismerős tanácsokkal lát el a babavárással és a szüléssel kapcsolatban.


Hamarosan elhagyja a sorozatot a Jóban Rosszban Elvirája

0
0

Ahogy arról beszámoltunk. Juhász Adrienn gyermeket vár. A terhessége 16. hetében járó kismamát éppen ezért már nem láthatják sokáig a nézők a Jóban Rosszbanban. A sorozat Elvirája elmondta, a forgatókönyvírókkal együtt közösen döntöttek úgy, hogy várandósságát nem írják bele a történetbe.

“A sorozat készítőivel úgy döntöttünk, hogy nem írjuk bele a történetbe a terhességemet. Ennek több oka is van. Egyrészt, hogy túlságosan megbonyolítaná a dolgokat, másrészt én elég messze lakom, 140km-t utazok a forgatásért és a napi négy órás utazás már túl fárasztó lenne” – mondta a Mokkában a színésznő, aki azt is elárulta, hogy már csak márciusig forgat kollégáival, de egyelőre még ő maga sem tudja, hogy hogyan fog távozni karaktere.

Adrienn arról is beszámolt, hogy párjával már két éve dolgoznak a babán, akinek már a nemét is tudják. Kislány lesz, ám a nevében még nem állapodtak meg.

Titokban férjhez ment a Jóban Rosszban színésznője, Sallai Nóra

0
0

A Jóban Rossz­ban csi­nos nő­vér­kéjét alakító Sal­lai Nóra felhőtlenül boldog és sze­rel­mes. A színésznőt újdonsült férje egy olaszországi nyaralás közben lepte meg a lánykéréssel. A polgári szertartás szűk körben, titokban zajlott – írja a Story magazin.

Nóra és párja január 30-án tartották meg a polgári esküvőt. Idén nyáron pedig szeretnének oltár elé állni, és templomban fogadni örök hűséget egymásnak. Remélik, hogy a sors jelzéseit nem értették félre, és házasságuk is olyan boldog lesz, mint eddigi kapcsolatunk, amit egy jelzőlámpának köszönhetnek.

“A Bajza utcában sétáltam, és már messziről kiszúrtam egy csinos férfit, aki szembejött velem. Láttam, hogy engem figyel. Én sem tudtam levenni róla a szemem, pedig még nem is láttam igazán. Elhaladtunk egymás mellett, és megálltam a piros lámpánál. Visszarohant, és lihegve azt kérdezte, nem lenne-e kedvem meginni egy kávét…”

– mondta a Storynak Sallai Nóra.

Megszületett a Jóban Rosszban Nemes doktorának kislánya

0
0

Jánosi Dávid múlt hét csütörtökön háromszoros édesapává vált. A Jóban Rosszban Nemes Viktorának már van két kisfia, a harmadik gyermek pedig kislány lett, amiről büszkén számolt be.

Liza 3700 grammal és 53 centivel született csütörtökön. Nagyon boldogok vagyunk, az anyuka és a baba jól van, az utóbbi egészségesen fejlődik. Bent voltam én is a szülésnél, én vágtam el a köldökzsinórt” – árulta el a Borsnak a színész, majd azt is hozzátette, már kíváncsian várja, hogy milyen lesz lányos apának (is) lenni. “Két fiam van, és örülök, hogy most egy kislánnyal áldott meg minket a sors, arról azonban még nem tudok nyilatkozni, milyen érzés lányos apának lenni, hiszen csak mostantól fogom megtapasztalni.”

A TV2 napi sorozatából egyébként nem Jánosi az egyetlen, aki babázásba fog. Juhász Adrienn, a sorozat Elvirája nemrég jelentette be, hogy terhes, így már csak egy hónapig forgat a stábbal.

Sallai Nóra már az első csók előtt összeköltözött párjával

0
0

A Jóban Rosszban Mónika nővérét alakító színésznő két éve ismerkedett meg párjával, akivel idén januárban évfordulójuk napján össze is házasodtak titokban. Sallai Nóra a Fem3 Café műsorában mesélt részletesen megismerkedésükről, aminek hallatán még Berki Krisztiánnak is leesett az álla.

A sorozatsztár ugyanis az utcán botlott bele kedvesébe, aki eltántoríthatatlanul próbálta meghódítani. Kéthétnyi ismerkedés után pedig, anélkül, hogy az első csókig eljutottak volna, úgy döntöttek, hogy összeköltöznek.

Titkos esküvőjéről mesélt a Jóban Rosszban színésznője, Sallai Nóra

0
0

A Jóban Rossz­ban csi­nos nő­vér­kéjét alakító Sal­lai Nóra felhőtlenül boldog és sze­rel­mes. A színésznő néhány héttel ezelőtt házasodott meg: január 30-án, hófehér menyasszonyi ruhában állt anyakönyvvezető elé, és mondta ki az igent párjának, akinek kilétét nem akarja felfedni a nyilvánosság előtt. Nóra újdonsült férje egy olaszországi nyaralás közben lepte meg a lánykéréssel, a polgári szertartás szűk körben, titokban zajlott.

“Ez csupán polgári szertartás volt, kilenc vendég volt jelen. A templomi esküvőt nyárra tervezzük, és oda természetesen nagyobb vendégsereget várunk. Csodálatos érzés feleségnek lenni, nagyon boldog vagyok! (…) Január 30-án volt két éve, hogy Bence megszólított egy közlekedési lámpánál, ezért tartottuk az esküvőnket ezen a napon. Már messziről kiszúrtuk egymást, nagyon jóképű volt. Meghívott egy kávéra, de nemet mondtam. Ő viszont nem adta fel, és végül abban maradtunk, hogy vasárnap (aznap csütörtök volt) délelőtt 11 órakor ugyanott, a jelzőlámpánál találkozunk”

– mondta a Borsnak Sallai, aki hozzátette: az esküvő után mini nászútra utaztak, két napig romantikáztak Visegrádon.

Bilincsben vezették ki Berki Krisztiánt a stúdióból

0
0

A Fem3 Café csütörtök délelőtti élő műsorából bilincsben távozott a celeb műsorvezető. Berki mosolyogva nyugtázta mindezt, csupán afelől érdeklődött, hogy mi a bűne. Az egész jelenet persze csak poén volt, hiszen a Jóban Rosszban nyomozóit alakító színészek, Bozsó Péter és Posta Lajos vette őrizetbe az Édes Élet sztárját. Azt is elmondták, hogy azért érdemli mindezt, mert a hamarosan induló Nagy Duettben a közönségre ereszti pusztító énekhangját.

A Jóban Rosszban Rolandja újra apa lesz

0
0

Seres Dániel éppen egy csúnya válás közepén tart, de mindeközben sikerült újra rátalálnia a boldogságra. Színész barátnőjével, Fannival már egy éve tart a kapcsolatuk és hamarosan közös babájuk is születik.

A TV2 sorozatának rosszfiúja egyébként 2012 nyarán vette el első feleségét, Rékát, akiről a nagy nap előtt még így nyilatkozott: “A legfontosabb dolog az életemben a közelgő házasságkötésem. Minden nagyzolás nélkül állítom, mázlista vagyok Rékával.” És habár a színész akkor azt mondta, nem terveznek gyereket, 10 hónap múlva világra jött kisfiuk, Lázár.

Az idill azonban hamar elmúlt, 2014 novemberében Réka elköltözött otthonról és kisfiát is magával vitte, a pereskedés pedig azóta is tart. A színész már szeretne túllenni a procedúrán, különösen most, hogy kislánya már úton van.

Ha 33 éves koromra az első válásomba belerokkantam volna, alkoholista lettem volna, és tönkretettem volna a saját karrieremet, akkor senki sem állított volna pellengérre. De így hogy felálltam, újra szerelmes vagyok, és családot alapítottunk, már megszólnak. Furcsa dolog ez… Én az elmúlt egy évet arra fordítottam, hogy felépítsek egy új, boldog családot, és ez sikerült is. Fanni nagyon jó társként ott állt mindvégig mellettem, és szerencsére a fiam is öt perc alatt elfogadta őt, remek a viszony köztük.

– mondta a Best magazinnak Seres.


Sírva búcsúzott a Jóban Rosszbantól Juhász Adri

0
0

Jóban Rosszban sorozatban Elvira nővért alakító Juhász Adrienn kisbabát vár, ezért egy időre elköszön a Csillagvirág Klinikától. A TV2 sorozatának színésznője a hetedik hónapban jár, utolsó jelenetét a napokban rögzítették.

“Az utolsó napon egyetlen jelenetem volt, a búcsújelenet. Felkészültem rá, de tizenkét évet töltöttem ezekkel az emberekkel, tényleg olyan, mintha a második családom lenne a stáb. Megfogadtam, nem sírok, de a felvétel után összegyűltünk, és ott olyan meghatóra sikerült a búcsú, hogy nem bírtam visszatartani a köny­nyei­met”

– vallotta be a Borsnak Juhász Adri, aki reméli, itt nem ér véget pályafutása a Jóban Rosszban sorozatban.

“Úgy terveztük, hogy a karakterem még visszatér. De hogy mikor, azt nem tudni, a babától függ, mennyire engedi, hogy újra munkába álljak és tőlem is, mikor állok készen.”

Liptai Claudia kismamaruhára váltott – fotó

0
0

Liptai Claudia egy hónappal ezelőtt jelentette be a terhességét, Panka nevű 9 éves lánya mellé hamarosan érkezik a műsorvezető második gyermeke, akinek édesapja Pataki Ádám cukrászmester.

Claudia már elköszönt a kollégáitól, de még dolgozik: színpadi szerepeit, A Nagy Duett műsorvezetését és a Jóban Rosszban sorozatban való szereplését egy ideig még folytatja. Változások azonban vannak: a TV2 stúdiójában ma már kismamaruhában fotózkodott.

“Ma kivételesen nem orvosi ruhában forgatok a Jóban Rosszban-ban”

– posztolta Liptai Claudia a Facebookra egy friss kép kíséretében.

Fotó: TV2

Jóban Rosszban: Seres Dani nem az, akinek gondolta magát

0
0

Új név bukkant fel a Jóban Rosszban színészei között, mégsem érkezik újabb szereplő a Csillagvirág Klinikára. A Tóth Rolandot alakító Seres Dániel döntött úgy, hogy megváltoztatja a nevét és ezentúl minden fórumon a Suhajda vezetéknevet használja majd. Hogy miért? 30 év után tudta meg, hogy az a férfi, akit egész életében az édesapjának hitt, valójában nem a vér szerinti szülője – írja a BEST. A színész édesanyja egy családi rendezvény után mesélte el a több évtizedes családi titkot.

“Akkor derült ki számomra, hogy az az ember, aki nevelt, akiről harminc éven át azt gondoltam, hogy ő az édesapám, valójában nem az. A genetikai és a nevelőapám Jánoshalmán együtt voltak katonák, és amikor anyukám meg a vér szerinti apám egymásba szerettek, anyu már jegyben járt a nevelőapámmal. Kiderült, hogy bármelyiküktől foganhattam volna, és amikor édesanyám megtudta, hogy gyereket vár, mindkettőjüket felkereste. A vér szerinti apám látta anyám kezén a jegygyűrűt, és azt mondta, nyilván a vőlegényétől terhes. Sok boldogságot kívánt neki. A nevelőapám, anyu vőlegénye viszont úgy reagált a terhesség hírére, hogy megkérte a kezét. Huszonévesek voltak akkor, édesanyám évtizedekig elnyomta magában a gondolatait, aztán sok-sok év múlva úgy döntött, a születésnapján felkeresi a vér szerinti apámat, és megkereste. Amikor egy cukrászdában találkoztak, és ránézett, az ő számára is egyértelművé vált: tőle fogantam”

– mondta a BEST magazinnak Suhajda Dániel, aki mellesleg éppen válófélben van.

Megváltoztatta a házasság Sallai Nórát a Jóban Rosszbanból

0
0

A Jóban Rossz­ban csi­nos nő­vér­kéjét alakító Sal­lai Nóra felhőtlenül boldog és sze­rel­mes, titokban ment férjhez párjához még januárban.

“A sors olyan férfit sodort mellém, akinek szemrebbenés nélkül bármikor, bármilyen helyzetben igent mondok. Mégis, amióta feleség lettem, jobban odafigyelek rá. Apró dolgokon veszem ezt észre. Amióta összeházasodtunk, sokkal gyakrabban főzök, két-három naponta, korábban inkább csak hetente, kéthetente, és nagyon élvezem ezt a változást. Nem vagyok szentimentális típus, mégis azt érzem, hogy napról napra jobban szeretem őt, és elmélyültebb a kapcsolatunk. Szerencsés helyzetben vagyok, mert nagyon jó példa volt előttem. Sajnos apukám már nem él, de édesanyámmal harminchét évig voltak boldog házasok, nekem csak le kell koppintanom”

– mondta a Borsnak Sallai Nóra, aki azt is elárulta, hogy már a gyermekvállalás is szóba került náluk.

Kárpáti Rebeka a színészet helyett egy biztosabb állásra vágyik

0
0

Már két éve állandó szereplője a Jóban Rosszbannak Kárpáti Rebeka, szülei R. Kárpáti Péter és Kenéz Mariann színpadi emberek, ennek ellenére a szépségkirálynőként is ismert lány nem tartja magát színésznőnek. Ahogy mondja imádja a szakmát és jelenlegi sorozatszerepét is szereti, a jövőben mégis inkább egy biztosabb jövedelmet jelentő állást szeretne, az arculattervezés és a programozás érdekli.

Mindig is önálló voltam. Már egész fiatal korom óta vállaltam különböző munkákat, hogy el tudjam tartani magam, és ne szoruljak mások segítségére. Olyan munkára vágyom, amely lehet, hogy nem hatalmas hírnévvel járó, népszerű, felkapott foglalkozás, viszont kiszámítható, biztos jövedelmet jelent

– mesélte a Borsnak Rebeka, aki még emlékszik, micsoda törés volt a családja életében, amikor édesapját 14 év után elküldték a Barátok Köztből.

Váratlanul ért mindenkit az anyagi csőd. Nagyon rossz emlék ez számomra, hiszen nem csak a biztosnak hitt munkáját veszítette el, de a házunktól is meg kellett válnunk. Soha nem szeretném ezt még egyszer átélni.

 

Liptai Claudia testdublőrt kap

0
0

A második gyerekével várandós színésznő már áprilisban elbúcsúzott a színháztól, hiszen szerepeivel nem összeegyeztethető a növekvő pocakja. A TV2 napi sorozatával azonban már más a helyzet. Liptai Claudia úgy tervezi, hogy az utolsó pillanatig dolgozni fog, ezért a különböző trükkökön túl, testdublőrt is kap, aki majd helyettesítheti őt bizonyos jeleneteknél.

Általánosan bevett gyakorlat mind a fimes, mind pedig a tévés világban, hogy kaszkadőrök, dublőrök dolgoznak a produkciókban. Az ő bevetésük nem színészi kérésre történik, egy ilyen döntés sok szempont mérlegelését követően születik meg. Ebben az esetben is így történt. Pankával is szinte az utolsó pillanatig dolgoztam, most sem tervezem másként. Amíg az állapotom engedi, addig változatlanul számíthatnak rám, hiszen nem beteg vagyok, hanem kisbabát várok

– mondta el a Blikknek Claudia.

A sorozat készítői a történet alakulásáról nem árultak el részleteket, így nem derült ki, hogy milyen jelenetekben lesz szükség a dublőrre, azt azonban elmondták, hogy nagyon odafigyelnek a tévésre.

Szeretnénk odafigyelni Claudiára, hiszen az egészségi állapota ezt igényli. Ilyen állapotban gyakran használunk olyan beállításokat, amelyben nem látszódik teljesen a színésznő arca és pocakja. Sőt gyakran fénydublőrt is alkalmazunk, hogy ne kelljen az olykor hosszadalmas bevilágítás alatt ott ülnie a terhes színésznőnek egy levegőtlen szobában.

Ősztől átalakul a SuperTV2: ide költözik át a Jóban rosszban és az Édes Élet

0
0

Újabb részletek derültek ki a TV2 Csoport portfólió-átalakításáról.  A TV2 csoport azt szeretné, hogy a SuperTV2 legyen az ország harmadik legnézettebb csatornája, ennek érdekében pedig olyan produkciókkal, exkluzív saját gyártású műsorokkal, napi sorozatokkal és egy hétvégi showműsorral készülnek, ami csak a nagycsatornák programkínálatára jellemző.

Augusztus 29-től kizárólag a SuperTV2-n lesz látható a Jóban Rosszban napi sorozat, az Édes Élet legújabb részei, valamint a Star Academy élő kísérőműsorai is. A napi 4 óra saját gyártás mellett egy nagyszabású produkció is képernyőre kerül még az őszi szezonban: a Sztárban Sztár +1 kicsi.

A hétköznap esték egy nagycsatorna programkínálatával várják a nézőket. 18:25-től az ősz nagyszabású beköltözős tehetségkutatójának kísérőműsora jelentkezik élőben, a Star Academy Warm-up. Ezt követően, 19:05-től új részekkel folytatódik a sztárok életét bemutató konstruált reality, az Édes Élet. Majd 20:20-tól lesznek láthatóak a Jóban Rosszban napi sorozat legújabb premier epizódjai, amelyet minden este 21:00-tól film követ a Szuperfilm-sávban. Az esti film után pedig élőben jelentkezik a Star Academy háttérműsorának esti kiadása, a Star Academy Backstage.

Nagyon fontos mérföldkőhöz érkeztünk a SuperTV2 történetében. A piacon egyedülálló mértékű programinvesztíció eredményeként kiemeljük ugyanis a konzerv csatornák sorából és a nagycsatornák közé lép. Hatalmas beruházásról van szó, amire még nem volt példa Magyarországon egy kábelcsatorna esetében. Mostantól csak itt lesz látható a Jóban Rosszban, ami az ország egyik legismertebb tévés brand-je, hosszútávú terveink vannak a sorozattal. Célunk, hogy a további saját gyártású produkcióknak, exkluzív tartalmaknak és élő show-nak köszönhetően a nézők rövidesen a harmadik nagycsatornaként tekintsenek a SuperTV2-re. És ez még nem minden, további meglepetésekkel készülünk még a szezonban

– mondta Fischer Gábor, a TV2 Csoport kábelcsatorna programigazgatója.

Az arculatot is megújítják

Augusztus 29-től egyébként nemcsak műsorkínálatában, hanem arculatában is megújul a SuperTV2. Az új arculatot a TV2 Csoport kreatív csapata valósította meg, “a csatorna célcsoport igényeinek megfelelően és a legfrissebb televíziós trendeket figyelembe véve. A grafikai elemek szorosan kapcsolódnak egymáshoz, így a néző egy folyamatos adásmenetbe csöppen bele, vágások nélkül, dinamikus mozgásokkal” – közölte a TV2.

(Kiemelt képen a Jóban rosszban című napi sorozat egyik korábbi jelenete.)

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Így tűnik el Liptai Claudia a TV2-ről

0
0

Liptai Claudia terhessége már igen előrehaladott állapotban van, szépen gömbölyödik a pocakja. A színész-műsorvezető szülési szabadsága alatt nem lesz látható a TV2 képernyőjén sem műsorvezetőként, sem a Jóban Rosszban Alexájaként. Most kiderült, hogyan írják ki a sorozatból.

Egy váratlan fordulat következtében Alexát a Csillagvirág Klinika kórtermében láthatják majd a nézők feküdni, ugyanis Sanyi lelőtte, de a doktornő túlélte a fegyveres támadást. Ezzel búcsúzik Liptai Claudia a Jóban Rosszban nézőitől.

Apuka lesz a Jóban Rosszban Misije

0
0

A Jóban Rosszban Misijét játszó színész, Nagy Balázs hamarosan kétszeres apuka lesz.

“Decemberre várjuk a kislányunkat, a szerelmünk gyümölcsét, nagy az öröm és a boldogság. Máté nagyon helyes volt, amikor megtudta, hogy testvére lesz. Örül neki”

– mondta Nagy a Red Carpet riportjában, aki párjával, Gyurmánczi Dia balettművésszel már a bababútort is megrendelte az érkező csöppségnek.

Mutatjuk a Jóban Rosszban új szereplőit

0
0

A TV2 bejelentette, hogy hamarosan új, fiatal szereplőkkel találkozhatnak a nézők Csillagkúton. A Jóban Rosszban szereplőgárdája annak köszönhetően bővül, hogy a történet szerint Adél (Nagy Rebeka) új fiúja, Bence (Tóth Misi) bemutatja a baráti társaságának szerelmét. Meli, Deka és Zseni pedig mostantól gyakran előfordulnak a Macsekben.

A feltűnően csinos, ám kissé elkényeztetett Meli szerepében Tóth Zsiga Nórát láthatják a nézők, míg Deka szerepében Takács Zalán mutatkozik be. Deka és Meli régi jó barátok, és titokban gyerekkora óta szerelmes a lányba, ám viszonzatlanul. A srác legjobb barátja Zseni, a jóképű, sportos vállalkozó, akire ugyanakkor kicsit féltékeny is. Őt Szőke Richárd alakítja.

A három fiatal szereplőt eddig még nem láthatták tévés szerepben. A 23 éves Szőke Richárd a kaposvári Csiky Gergely Színházban játszik és kiváló táncos, míg a 21 éves Takács Zalán másodéves a Gór Nagy Mária Színitanodában. Tóth Zsiga Nóra 29 éves, és eredetileg kirakatrendező, imád zongorázni, énekelni és horgászni.

A TV2 Csoport napi sorozata augusztus 29-étől kizárólag a SuperTV2 műsorán lesz látható.

Megszületett a Jóban Rosszban színésznőjének babája

0
0

A TV2 kórházas sorozatának Elvirája hónapokkal ezelőtt befejezte a forgatásokat, hogy terhességére koncentrálhasson. Juhász Adrienn karakterét így külföldre küldták a sorozatírók és bizonytalan ideig ott is marad, amíg a színésznő első gyermekével babázik otthon.

A kicsi már világra is jött, augusztus 14-én. A kislány 52 centivel és 4300 grammal látta meg a napvilágot és a Réka nevet kapta. Anyukája pedig már meg is osztotta a róla készült fotókat közösségi oldalán.

Másodszor is férjhez ment a Jóban Rosszban Mónika nővére

0
0

Sallai Nóra színésznő a legfrissebb Bestben mesélt dupla esküvőjéről, és a lapban a nagy napon készült fotókat is megmutatta.

“Én egy szűk körű eseményt képzeltem el télen, ő meg szeretett volna egy nagy, nyári lagzit. Így aztán arra jutottunk, tartsuk meg mindkettőt. Januárban volt a polgári esküvőnk tizenegy meghívottal, nemrég pedig a templomi 87 fős vendégsereggel” – mesélte a Jóban Rosszban szereplője a lapban, ahol nemcsak gyönyörű menyasszonyi ruhájában, de hagyományostól eltérő, szexi menyecskeruhájában is megmutatta magát.

 

Viewing all 86 articles
Browse latest View live